AZ ÉHEZÉS AZ EMBERI JOGOK ELLENI BŰNTETT

Ferenc pápa üzenete az ENSZ élelmezési csúcstalálkozójára

Július 26 és 28-a között tartják Rómában az ENSZ élelmezési rendszerekről szóló szeptemberi csúcstalálkozóját megelőző nagyszabású összejövetelt, amelyre a Szentatya üzenetet küldött.

 A pápa az igazságtalanság felszámolására szólította a résztvevőket.

Kihívás, botrány, bűntett, igazságtalanság: ezekkel a szavakkal illette üzenetében Ferenc pápa az éhség, az élelmezési bizonytalanság, az alultápláltság jelenségét a Covid-19 járvány idején. A római élelemzésügyi összejövetel a szeptemberi, élelmezési rendszerekről szóló, New-York-i csúcstalálkozó előrendezvénye, amelyet a Szentatya „fontos találkozónak” minősített António Gutteres ENSZ főtitkárnak címzett üzenetében.

A PANDÉMIA RENDSZERSZERŰ IGAZSÁGTALANSÁGOK ELÉ ÁLLÍTOTT MINKET, AMELYEK ALÁÁSSÁK AZ EMBERI CSALÁD EGYSÉGÉT. ILYEN A SZEGÉNYSÉG, ÉS A FÖLDNEK OKOZOTT FOLYTONOS KÁROK AZ ISTEN TEREMTETT JAVAIVAL VALÓ VISSZAÉLÉS ÉS AZOK HELYTELEN FELHASZNÁLÁSA ÁLTAL

– fogalmazta meg Ferenc pápa.

GYÖKERES VÁLTOZTATÁSRA VAN SZÜKSÉG

A pápa gyökeres változtatást sürgetett. Nem elég csak a technológiákra támaszkodni a föld termelőképességének növelése érdekében, ha az a természetet sterilizálását és elsivatagosodást idéz elő nemcsak kívül, hanem belül a lelkekben is. Nem elég megfelelő mennyiségű élelmiszert termelni, ha mégis sokan mindennapi kenyér nélkül maradnak. Ez botrány – írta a Szentatya üzenetében. Egy bűntett, amely megszegi az alapvető emberi jogokat, igazságtalanság, amellyel szemben mindenkinek az a kötelessége, hogy tényleges tettek, bevált gyakorlatok, bátor helyi és nemzetközi politikák segítségével tegyen ellene.

AZ ÉLELMEZÉSI RENDSZEREK LEGYENEK FENNTARTHATÓAK ÉS KÖRNYEZETKÍMÉLŐK

A pápa megoldásként néhány elképzelést ajánlott üzenetében. Elsőként az élelmezési rendszereket figyelemmel és megfelelően át kell alakítani, hogy azok fenntarthatóak legyenek környezetvédelmi szempontból és tiszteljék a helyi kultúrát. Céljuk az legyen, hogy növeljék az ellenállóképességet, erősítsék a helyi gazdaságot, javítsák a táplálkozás minőségét, csökkentsék az élelmiszer-pazarlást és mindenkinek hozzáférhető, egészséges élelmiszerellátást biztosítsanak. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a változásnak belülről kell elindulnia, ugyanis az éhezés megszüntetése nem a nagymértékű élelmiszer előállítástól fog megszűnni, hanem egy új mentalitásnak, gondolkodásmódnak köszönhetően. Olyan szervezett élelemzési rendszereket kell megvalósítani, amelyek védelmezik a földet és középpontba helyezik az emberi személy méltóságát.

hun.jpg

 

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKI ÁGAZAT KÖZPONTI JELLEGÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA 

A pápa üzenetében második pontként az élelem biztosítását sürgette világszinten, illetve a tisztességes munka támogatását kérte helyi szinten annak érdekében, hogy a jövő veszélyeztetése nélkül tudjon táplálkozni a ma embere. Sürgette továbbá a vidéki szektor központiságának és az agrárszektor kiemelt szerepének támogatását a politikai és gazdasági döntéshozatali folyamatokban, különösen is a pandémia utáni időszakban. A földműveseket és farmer családokat főszereplőnek kell tekinteni, akiknek ismereteit és hagyományait nem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis segítenek a valós szükségletek megértésében.

A CSALÁD AZ ÉLELMEZÉSI RENDSZEREK ALAPVETŐ RÉSZE

A pápa hangsúlyozta, hogy az élelmezési rendszerek egyik alapvető eleme a család, ugyanis itt tanuljuk meg a Föld adományait felhasználni anélkül, hogy visszaélnénk vele, itt fedezzük fel az személyes és közös javak tiszteletéről szóló életstílusokat. A vidéki gazdálkodással foglalkozó embereket, akik távoli és szegényebb részeken élnek, hatékony politikával kell támogatni. Ugyanakkor a Szentatya tisztában van azzal, hogy bizonyos gazdasági érdekek megakadályozzák a közjó értékeit, a szolidaritást, és a találkozás kultúráját támogató élelmezési rendszerek kialakítását. Mindennek ellenére egy gyümölcsöző multilateralizmus és egy felelősségteljes élelmezési rendszer fenntartásához alapvetően fontos az igazságosság, a béke és az emberi család egysége.

FERENC PÁPA ÁLMA: SENKI SE MARADJON LE A TÖBBIEKTŐL

Ferenc pápa üzenetében hangsúlyozta azt is, hogy sokak álma egy olyan világ megvalósulása, ahol kenyér, víz, gyógyszerek és munka megfelelő mennyiségben jut mindenkinek, mindenekelőtt a szegényeknek. Ez egy „nemes cél” – fogalmazott a pápa, amelyet a Szentszék és az egyház is támogat­: akaratot, erőt, cselekvést és bölcs döntéshozatalt egyesítve. A pápa üzenetét azzal a felhívással zárta, hogy senkit sem szabad hátra hagyni, magunk mögött hagyni! Azt kívánta, hogy minden ember képes legyen szükségleteinek fedezésére, amellyel egy békés, termékeny és testvéries társadalom építhető.

Forrás: Vatican News