Az úgynevezett Katakomba-paktum egy 1965-ben született dokumentum, amellyel a római katolikus egyház püspökeinek egy csoportja, a „szolgáló és szegény egyház” eszméje mellett kötelezte el magát. A paktumot Róma egyik katakombájában írták alá, ezért kapta a megállapodás a Katakomba-paktum nevet.

A paktum tartalma

1965. november 16-án, néhány héttel a Második Vatikáni Zsinat befejezés előtt a zsinati atyák közül 40 püspök a Róma melletti Domitilla-katakombában gyűlt össze, Róma egyik legismertebb, számos ókeresztény emlékkel rendelkező ősi temetkezőhelyén. E katakombához tartozik Róma és talán a világ egyetlen föld alatti bazilikája. Az itt közösen bemutatott szentmisét követően fogadalmat tettek a résztvevők:
a katakomba templomának oltárán aláírtak egy 13 pontból álló dokumentumot, melyben önként kötelezték magukat arra, hogy a zsinat befejezése után, hazájukba visszatérve az evangélium és az ősegyház szellemiségének megfelelően élnek és látják el püspöki szolgálatukat. A püspökök vezetője Hélder Câmara, Recife (Brazilia) megyéspüspöke volt, az igazságosság és béke széles körben tisztelt XX. századi élharcosa. Később Roger Etchagaray érsek, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának tiszteletbeli elnöke is aláírta a paktumot.

Vállalták, hogy osztoznak a híveik többségét kitevő szegények sorsában, például a lakás, étkezés, öltözködés és a tömegközlekedési eszközök igénybevétele tekintetében. A püspöki „hivatal” jelvényeit sem drágafémekből, hanem olcsó anyagokból készíttetik; elutasítják a hatalmat kifejező hagyományos megszólításokat (például „monsignore”, „őeminenciája”).  Lemondanak mindenféle vagyonról. Nagy súlyt fektetnek a társadalmi igazságosság megvalósulásának elősegítésére nemzeti és nemzetközi területen egyaránt. Nagyobb szerepet juttatnak az egyszerű híveknek (laikusoknak), fontosnak tartják a püspökök kollegialitását és a nyitottságot minden egyháztag és a másvallásúak felé egyaránt.

A paktumhoz a későbbiek során mintegy ötszáz püspök csatlakozott, nagyrészt a harmadik világból.

A paktum előzményei

A paktum létrejötte főként a zsinat alatt megalakult „szegények egyháza” püspöki csoportosulás tagjaihoz köthető, de e csoport létrejöttének is volt előzménye.

A szóbeli hagyományok szerint maga XXIII. János pápa tette fel a kérdést nem sokkal a zsinat előtt:

„Nem volna itt az ideje annak, hogy a pápai trónról letöröljük azt a császári port, ami Nagy Konstantin óta rakódott rá?”

– Az 1962. szeptember 11-i rádióbeszédében is a „szegények egyházáról” beszélt: az Egyháznak jelnek kell lennie, Isten kivétel nélkül minden emberre irányuló szeretetének jelévé, és hogy Jézusban az isteni szeretet elsősorban a szegények és elnyomottak felé fordulásban mutatkozik meg.

Ennek ellenére a zsinaton viszonylag kevés dokumentumban került előtérbe a szegénység kérdése.

A kevés kivétel egyike a Lumen gentium, az Egyházról szóló zsinati dokumentum (konstitúció), melynek 8. fejezetében ezek a mondatok szerepelnek:

„… Egyház, jóllehet küldetéséhez rászorul emberi eszközökre, nem arra törekszik, hogy földi dicsőséget keressen, hanem arra, hogy saját példájával is terjessze az alázatosságot és az önmegtagadást. Miként Krisztust az Atya azért küldte, hogy "örömhírt vigyen a szegényeknek, ... gyógyítsa a megtört szívűeket" (Lk 4,18), "keresse és üdvözítse, ami elveszett" (19,10), hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör, sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri föl a szegényekben és szenvedőkben…”

Ennek ellenére a zsinat egészét nézve viszonylag marginális maradt a „szegények egyházának” ügye, valószínűleg azért, mivel a nagyobb befolyással rendelkező püspökök zöme a gazdaságilag fejlettebb országokból érkezett, ezért kevéssé érezték át a kérdés fontosságát. Másképp volt a „harmadik világ” országai, különösen Latin-Amerika püspökeinek esetében. Ők voltak azok, akik fontosnak tartották a szegények képviseletét, és hogy ez a szellemiség tovább éljen a zsinat befejezése után is. Ezért született meg a „Katakomba-paktum”.

A paktum utóélete

Európában szinte feledésbe merült a Katakomba-paktum. Hélder Câmara püspök ösztönzésére azonban 1968-ban összehívták a kolumbiai Medellínbe a CELAM (Consejo Episcopal Latinoamericano), a Latin-amerikai Püspöki Tanács második általános ülését, ahol újra napirendre tűzték a Katakomba-paktum gondolatait. A kontinentális összejövetel fő témája lett, milyen válaszokat adhat az Egyház a szegénység és a szabadság kérdésére. A hit védelmét összekapcsolták a szegényekkel és elnyomottakkal vállalt szolidaritással, és a latin-amerikai egyházat megnyitották a felszabadítás teológiája felé.

A medellíni püspöki összejövetel igen nagy hatással volt a helyi egyházak életére. Megváltoztatta sok püspök életmódját és szolgálatának stílusát, sok pap és szerzetes választotta az egyszerű emberekkel való együttélést és közös munkálkodást. Az egyházi vezetők bátrabban emeltek szót a társadalmi igazságtalanságok ellen, ami egyes konzervatív vatikáni tisztségviselőkben riadalmat keltet. 

A paktum szelleme azonban végig élő maradt a latin-amerikai egyházban. Ezt tanúsítják a 2013 márciusában megválasztott Ferenc pápa gesztusai és beszédei is.

A Katakomba-paktum szövege

„…elkötelezzük magunkat a következők mellett:

► 1. Arra fogunk törekedni, hogy úgy éljünk, amint a körülöttünk élő emberek élik hétköznapi életüket a lakás, az étkezés, a közlekedés és hasonlók tekintetében (vö. Mt 5,3; 6,33–34; 8,20).

► 2. Egyszer s mindenkorra lemondunk arról, hogy akár a látszat szerint, akár ténylegesen gazdagok legyünk, különösen, ami a hivatali ruházatunkat (drága anyagok, hivalkodó színek) és hivatali jelvényeinket illeti, melyek nem készülhetnek drága anyagból – sem aranyból, sem ezüstből –, hanem meg kell felelniük az evangéliumnak (vö. Mk 6,9; Mt 10,9; ApCsel 3,6).

► 3. Nem fogunk sem ingatlant, sem ingóságot birtokolni, sem saját bankszámlával rendelkezni, és minden tulajdonunkat, melyre valóban szükségünk van, az egyházmegye, illetve szociális vagy karitatív intézmények nevére íratjuk (vö. Mt 6,19–21;Lk 12,33–34).

► 4. Ha csak lehetséges, egyházmegyénk pénz- és vagyongazdálkodását olyan laikusokból álló bizottságra bízzuk, melynek tagjai megfelelő szakértelemmel és apostoli lelkülettel rendelkeznek, annak érdekében, hogy mi, püspökök ne gondnokok és intézők, hanem pásztorok és apostolok lehessünk (vö. Mt 10,8; ApCsel 6,17).

► 5. Elutasítjuk, hogy akár szóban, akár írásban olyan címekkel szólítsanak meg bennünket, amelyek társadalmi jelentőséget vagy hatalmat fejeznek ki (eminenciás, excellenciás, monsignore…). Ehelyett azt szeretnénk, hogy atyának (padre) szólítsanak bennünket, ami megfelel az evangéliumnak (vö. Mt 20,25–28; 23,6–11; Jn 13,12–15).

► 6. Magatartásunkban és társadalmi kapcsolatainkban el akarjuk kerülni annak minden látszatát is, hogy a gazdagokat vagy a hatalmasokat bármiféle előnyben vagy kivételes bánásmódban részesítjük – például istentiszteletek és társadalmi összejövetelek alkalmával, akár vendégként, akár vendéglátóként (vö. Lk 13,12–14; 1Kor 9,–14–19).

► 7. Hasonlóképp kerülni fogjuk, hogy másoknak hízelegjünk, hiúságukat legyezzük, vagy kezükre játszunk, amikor adományokat kérünk vagy köszönünk meg, vagy bármilyen más okból. A híveket arra fogjuk kérni, hogy az adományozást tekintsék az istentiszteletek, az apostoli munka és a szociális tevékenység normális, természetes részének (vö. Mt 6,2–4; Lk 15,9–13; 2Kor 12,4).

► 8. A gazdaságilag hátrányos helyzetben lévők, elhanyagoltak apostoli–pasztorális szolgálata érdekében mindent rendelkezésre bocsájtunk, amit ez a szolgálat megkíván tőlünk pénzben, időráfordításban, együttérzésben vagy bármilyen anyagi eszközben anélkül, hogy ezzel egyházmegyénk más személyeinek vagy csoportjainak kárt okoznánk.
Támogatni fogunk minden laikust, szerzetest és papot, akiket az Úr arra hív, hogy életüket és munkájukat megosszák a szegényekkel és a munkásokkal, és így hirdessék számukra az evangéliumot (vö. Lk 4,18; Mk 6,4; ApCsel 18,3–4; 20,33–35; 1Kor 4,12; 9,1–27).

► 9. Tudatában annak, mit kíván meg az igazságosság és a szeretet, arra fogunk törekedni, hogy a jótékonysági cselekedeteket átirányítsuk olyan szociális intézmények kialakításába és működtetésébe, amelyek az igazságosságon és a felebaráti szereteten alapulnak, és minden férfira és nőre egyaránt tekintettel vannak. Ezzel szerény szolgálatot tudunk tenni az illetékes állami szervezeteknek (vö. Mt 25,31; 25,46; Lk 13,12–14; 33,34).

► 10. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy kormányunk és közszolgálataink felelősei olyan törvényeket, struktúrákat és társadalmi intézményeket hozzanak létre és működtessenek, amelyeket megkíván az igazságosság és az egyenlőség, az egyes ember és az emberiség harmonikus fejlődése. Ezáltal egy olyan új társadalmi rendnek kell megszületnie, amely megfelel az emberi és istengyermeki méltóságnak (vö. ApCsel 2,44–45; 4,32–35; 5,4; 2Kor 8 és 9; 1Tim 5,16).

► 11. Mivel a püspöki kollegialitás akkor felel meg legjobban az evangéliumnak, ha az az emberiség azon nagyobb részének szolgálatában valósul meg, amely testi, kulturális és erkölcsi nyomorban él (ilyen az emberiség kétharmada), kötelezettséget vállalunk arra, hogy:
– lehetőségeink szerint részt veszünk a szegény nemzetek sürgős projektjeinek megvalósításában;
– nemzetközi szervezetek szintjén is tanúságot teszünk az evangéliumról, ahogy VI. Pál pápa is tette az Egyesült Nemzetek Szervezetének színe előtt;
– és közösen fogunk fellépni azért, hogy olyan gazdasági és kulturális struktúrák jöhessenek létre, amelyek az emberiség elszegényedett többségének kiutat jelentenek a nyomorból ahelyett, hogy egy folyton gazdagabbá váló világban egész nemzetek szegényednének el.

► 12. Pasztorális szeretettel kötelezzük magunkat arra, hogy megosztjuk életünket Krisztusban testvéreinkkel, valamennyi pappal, szerzetessel és laikussal, hogy hivatalunk valódi szolgálat legyen. Ennek értelmében:
– velük együtt rendszeresen kritikus vizsgálatnak vetjük alá saját életünket;
– őket munkatársainknak tekintjük, hogy ily módon a Szentlélek által inspirált animátorok legyünk, nem pedig evilági értelemben vett főnökök;
– és ezért arra törekszünk, hogy emberileg mindig jelen legyünk számukra, nyíltak és megszólíthatóak legyünk;
– nyitottak leszünk minden ember felé, bármelyik vallás követői is legyenek (vö. Mk 8,34–35; ApCsel 6,1–7; 1Tim 3,8–10).

► 13. Miután visszatértünk egyházmegyénkbe, megismertetjük tagjaival ezeket a kötelezettségvállalásainkat, és kérjük őket, segítsenek bennünket megértésükkel, együttműködésükkel és imájukkal.
Isten segítsen minket, hogy elhatározásainkhoz hűek maradjunk.”

Az amazóniai szinóduson részt vevő atyák egy csoportja 2019. október 20-án, vasárnap reggel a Domitilla-katakombában megújította azt a paktumot, melyet a II. vatikáni zsinat idején negyven latin-amerikai zsinati főpásztor írt alá a szegények iránti szolidáris elkötelezettség jegyében.

54 évvel az első szövetség után, 2019. október 20-án, vasárnap kora reggel Claudio Hummes brazil bíboros, az amazóniai szinódus főrelátora szentmisét mutatott be a Domitilla-katakomba Szent Néreuszról és Akhilleuszról elnevezett föld alatti bazilikájában. A szentmise végén a részt vevő püspökök aláírtak egy dokumentumot, melynek címe: Katakomba-paktum közös otthonunkért. Egy amazóniai arcú, szegény és szolgáló, prófétai és szamaritánus egyházért.

Hummes bíboros homíliájában a jelenkor és a katakombák világa közt vont párhuzamot: „A keresztények akkor ezekbe a katakombákba temették el a vértanúikat, ezért szent ez a föld.” Emlékeztetett az üldöztetés régi nehéz időszakára, de egyúttal a keresztények nagy hitére is: „Az Egyháznak ezért vissza kell térnie saját gyökereihez, mely itt van, és Jeruzsálemben. A szinódus a II. vatikáni zsinat gyümölcse, és új utakat keres Isten Szava hirdetésének missziós feladatához. A világ nagy bajai a pénzhez kötődnek, mely a korrupciót, az ellentéteket és a hazugságot táplálja. Az Egyháznak azonban imádkozó egyháznak kell lennie.”

Az új Katakomba-dokumentum emlékeztet, hogy a szinódus résztvevői „örömmel élnek az őslakosság körében a folyó két partján, ahol megtapasztalták az evangélium erejét a legkisebbek között”. Az aláírók

elkötelezik magukat amellett, hogy megújítják a legszegényebbek melletti döntést, hogy elhagyják a gyarmatosító gondolkodásmódot és magatartást.

„Ígéretet tesznek a többi keresztény közösséggel való együtt haladás mellett, és hogy a fogyasztói élettel szemben örömteli mértékletességgel élnek. Elismerik a már meglévő egyházi szolgálatokat, de újabb utakat keresnek a lelkipásztori tevékenység számára.”

Forrás: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Katakomba-paktum

https://www.verbita.hu/images/vilagposta/vilagposta-2015-04.pdf