Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma prefektusa kommentálta a március 30-án, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumával közösen kiadott a jegyzetet, amely szerint a „felfedezés tana”, vagyis az őslakosokkal való elnyomó és igazságtalan bánásmód nem összeegyeztethető a katolikus tanítással, és hatásai ellen ma is küzdeni kell.

A jegyzet egy nem könnyű folyamat eredményeként, a pápa által kért párbeszéd és meghallgatás hozzáállását követve született meg. Nem tagadni akarja a múlt „szerencsétlen lépéseit”, hanem elismeri és történelmi kontextusba helyezi őket, valamint elismeri napjainkra gyakorolt hatásukat is. Így foglalja össze Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálata Dikasztériumának prefektusa a március 30-án, csütörtökön közzétett közös nyilatkozatot a „felfedezés tanáról”. „A Szentszék, a kanadai és az amerikai püspökök valóban azt szeretnék, hogy ez a nyilatkozat, amelyben sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt, segítse a gyógyulást és a megbékélést az őslakos népekkel” – mondta a bíboros a Vatican Mediának adott interjúban.

– Bíboros úr, miért döntött úgy a Szentszék, hogy kiadja ezt a közös jegyzetet a „felfedezés tanáról”?

– Az első, alapvető ok az, hogy az őslakos népek kérték. Kérték, hogy tagadjuk meg azt, amit „felfedezés tanának” nevezünk. A jegyzet elítéli és elutasítja a felfedezésnek ezt az eszméjét, és elmagyarázza, hogy az 1400-as évek bullái vagy dekrétumai semmiképpen sem fejezik ki az Egyház hitét, tanítását vagy tanítóhivatalát, mert az elutasít minden olyan szót vagy cselekedetet, amely nem ismeri el az emberi méltóságot. Fontos felismerni, hogy a kérés hivatalos tisztázásra irányult, ezért a feljegyzés hangneme is hivatalos. Ha valaki az Egyház szavát lelkipásztori hangnemben szeretné hallani, akkor nem a nyilatkozatban kell keresnie, hanem meg kell hallgatnia II. János Pál pápa (1984) és Ferenc pápa (2022) homíliáit és beszédeit, amelyeket akkor mondtak, amikor Kanadában jártak. Az üzenet ugyanaz, csak a hangsúly más. Például 2015 júliusában Bolíviában – hála Istennek én is ott voltam – Ferenc pápa II. János Pált idézve arra kérte az Egyházat, hogy „térdeljen le Isten elé, és könyörögjön bocsánatért gyermekei múltbeli és jelenlegi bűneiért”. A sok nagyon súlyos bűnért, amelyet az úgynevezett hódítás során Isten nevében követtek el Amerika őslakos népei ellen.

– Mi volt az értelme és a jelentősége annak a három pápai bullának a 15. században, amelyekkel a pápa jogot adott a gyarmatosítóknak arra, hogy birtokba vegyék az őslakosok földjét és tulajdonát? Miért tekintik ezeket a dokumentumokat egyes tudósok a „felfedezés tana” alapjának?

– Mindenekelőtt arra kell gondolnunk, hogy a bulla egy döntés vagy egy pecséttel ellátott rendelet, de nem magisztérium, nem doktrína, nem tanítás. Egy konkrét dologhoz kötődik, a pápa államfőként tett gesztusa más államfők felé. A 15. század vége felé a pápa rendet akart teremteni és el akarta kerülni a háborút a spanyol és a portugál korona között, akik buzgón gyarmatosították az úgynevezett Újvilágot. Nem annyira arról volt szó, hogy új utat kövezzenek ki, hanem arról, hogy ellenőrizzék, ami történik és ami elkerülhetetlen. A pápa a maga eszközeivel igyekezett rendet teremteni. Ennek során olyan nyelvezetet és kifejezéseket használt, amelyek számunkra ma már teljesen elfogadhatatlanok, de akkoriban így beszéltek az emberek. A pápa a békét akarta fenntartani.

Tudjuk, hogy ez egy szomorú történet, de azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a történelem tisztázásánál jobban hajt bennünket az, hogy felismerjük a mai valóságot, és szembenézzünk vele. Más szóval, nem elég elutasítani ezt a szomorú történelmet, hanem el kell ismerni, védeni és támogatni kell minden emberi személy méltóságát, így az őslakos népek jogait is. A Szentatya és a Vatikán teljes támogatásával a kanadai és az amerikai egyházak ki akarnak engesztelődni az őslakos népekkel és segíteni akarják fejlődésüket, a legnagyobb tiszteletben tartva identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat és hagyományaikat.

– A pápai bullák uralomról, leigázásról, földek kisajátításáról és rabszolgaságról beszélnek. Hogyan lehet egy ilyen örökséggel továbblépni? Véleménye szerint megfelelő a jelenlegi válasz?

– Amikor az uralom, leigázás, földrablás és rabszolgaság nyelvezetét kaptuk örökül, akkor az első dolog, amit tennünk kell, hogy azt mondjuk: igen, akkor ezt mondták. Ne rejtsük el és ne tagadjuk le. A második feladat – ami a történészek értékes munkája –, hogy ezeket a kifejezéseket kontextusba helyezzük. Ha vesszük ezeket a szavakat, és megnézzük, hogy abban az időben más egyházi dokumentumokban és rendeletekben hogyan beszéltek a nőkről, gyerekekről, zsidókról vagy muszlimokról, akkor sajnos azt kell mondanunk: ez a szókincs mindenütt ott volt! Egy sor olyan antropológiai fogalom, amely ma az evangélium fényében teljesen elfogadhatatlan. De így volt. Nem tudunk mást tenni, mint elismerni. Mindezt nem történelmi kíváncsiságból tesszük, hanem azért, hogy felismerjük, hogy ez a hozzáállás, ezek a rossz lépések ma is éreztetik hatásukat. Minden érintettnek – az őslakosok mai nemzedékének és a többi lakosnak a mai nemzedékből – fel kell ismernie, hogy mit és miért mondtak akkor, és látnia kell, hogyan alakultak később a dolgok; talán a legfontosabb, hogy felismerje a gyarmatosítás még ma is létező hatásait, és közös üggyé tegye ezek mielőbbi leküzdését: tisztelve az őslakosok identitását, nyelvét, kultúráját és jogait – áll a közös nyilatkozatban –, és együtt munkálkodva az életkörülmények javításáért és a fejlődés előmozdításáért. Nem lehet egyetlen lépéssel megszüntetni a gyarmatosítás örökségét, amelybe beletartoznak a felfedezés tanához kapcsolódó pápai bullák is. A kanadai püspököknek, katolikusoknak, hívőknek és állampolgároknak mindennap azon kell dolgozniuk, hogy ne csak elítéljék a hamis eszméket, amelyek túl sok mindent fertőztek meg Kanadában, hanem szolidárisan haladjanak előre az úton, a gyógyulás és a megbékélés céljával. Nyitottnak kell lennünk a szembenézésre és mások meghallgatására, hogy együtt haladhassunk a válasz felé. Ez a legértékesebb gyümölcse ennek a nem könnyű folyamatnak: egy olyan hivatalos nyilatkozat, amely meghallgatásra kész hozzáállásával illeszkedik egy nagyon fontos párbeszédbe.

– Mióta áll ki a Katolikus Egyház az őslakosok sérthetetlen jogai mellett?

– Ez egy összetett kérdés, mert ennek nyelvezete és tanítása lassan alakult ki és terjedt el. Az egyik erre vonatkozó válasz 1537-ben hangzott el, amikor III. Pál pápa megírta a Sublimis Deus kezdetű bullát, amelyben kijelentette: „Valljuk és kijelentjük, hogy az úgynevezett indiánokat és minden más népet semmilyen módon nem fosztjuk meg szabadságától vagy javai birtoklásától.” Ez teljesen ellentmond annak, amit ötven évvel korábban mondtak, és megmutatja, milyen képlékeny a történelem. Fontos ez a ma megjelent nyilatkozat és minden más tudományos erőfeszítés arra vonatkozóan, hogy tisztázza ezt a történetet, és minden egyes kijelentést a maga összefüggésében és – ez a leglényegesebb része – a mai napig tartó hatásában magyarázzon meg.

– Hogyan hatott Ferenc pápa 2022. júliusi kanadai útja ezekre a kérdésekre?

– Ferenc pápa kanadai útja, amelyen volt szerencsém részt venni, napirendre tűzte a nyilatkozatban említett kérdéseket. A pápa tulajdonképpen azt mondta: készen állunk a szembenézésre, el akarjuk ismerni és le akarjuk győzni a múlt minden bűnét. Ez bátrabb, mintha csak azt mondanánk, hogy „tisztázzuk, ami történt”. Annak a felismerése, hogy az uralkodói hozzáállásnak ez a szókészlete ma is érezteti hatását. Ez a valóság... A másik dolog az, hogy a Szentatya megmutatta nekünk a múlt kényes kérdéseinek kezeléséhez vezető utat: a meghallgatás útját. Nem a beszédekkel kezdjük, hanem meghallgatással. A mai nyilatkozat a meghallgatás és a párbeszéd légkörében készült. Azért adjuk ki, mert a kanadai őslakosok kérték. Nem mindegyikük, de voltak, akik több éven keresztül kérték, hogy hivatalosan is tisztázzuk a kérdést.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News