Ferenc pápa háromnapos iraki apostoli látogatásáról hazatérőben a repülőgépen sajtókonferencia keretében válaszolt a vele utazó újságírók kérdéseire. Többek között kifejtette véleményét a testvériségről, a nőkről, a migrációról és a mindennapi élet szentjeiről. 

A Testvériségről

„Ez fontos, az emberi testvériség, az, hogy emberként mindnyájan testvérek vagyunk. És tovább kell haladnunk a többi vallással. A II. vatikáni zsinat nagy előrelépést tett ezen a téren; és aztán az intézmények is: a Keresztény Egység Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Tanácsa.  Mivel ember vagy, te Isten gyermeke vagy, és a testvérem vagy, pont! Ez lenne a legnagyobb útmutatás, és sokszor kockáztatni kell, hogy megtegyük ezt a lépést. Ön tudja, hogy van néhány kritika: hogy tudniillik „a pápa felelőtlen, a katolikus tanításnak ellentmondó lépéseket tesz, egy lépésre van az eretnekségtől…” 

„Emberként mindnyájan testvérek vagyunk."

A mindennapok szentjeiről

„A szentek nem csak azok, akiket oltárra emelnek. Ők a mindennapok szentjei, azok, akiket én a „szomszédos ajtó szentjeinek” nevezek, azok a szentek – férfiak és nők –, akik koherensen élik hitüket, bármilyen hit legyen is az, akik koherensen élik az emberi értékeket, koherensen élik a testvériséget.

„Azok a szentek – férfiak és nők –, akik koherensen élik hitüket, bármilyen hit legyen is az, akik koherensen élik az emberi értékeket, koherensen élik a testvériséget."

A menekültekről

„Az iraki keresztények élete meggyötört élet, de nem csak a keresztényeké… Az előbb beszéltem a jezidikről…, és vannak más vallások, amelyek nem hódoltak be az Iszlám Állam hatalmának. És ez, nem tudom, miért, de ez nagyon nagy erőt adott nekik. Itt van az elvándorlás problémája, melyet Ön említett. Tegnap amikor Karakosból visszafelé autóztunk Erbilbe, sok embert lehetett látni, fiatalokat, az életkor nagyon-nagyon alacsony. Sok-sok fiatal. Valaki ezt a kérdést tette fel nekem: milyen jövő vár ezekre a fiatalokra? Hova fognak menni? Sokaknak el kell hagyniuk az országot, sokaknak. Hová mennek? Sokan elhagyják az országot. Mielőtt elindultunk volna erre az útra, pénteken tizenkét iraki menekült jött üdvözölni engem: az egyiknek a lábán protézis volt, mert teherautók alatt menekült, és balesetet szenvedett… Megszöktek, nagyon sokan. A migráció kettős jog: jog a nem elvándorláshoz és jog az elvándorláshoz. Ezek az emberek egyikkel sem rendelkeznek, mert nem tudnak nem elvándorolni, nem tudják, hogyan tegyék. És nem tudnak elvándorolni, mert a világ még nem tudatosította, hogy a migráció emberi jog.

„A világ még nem tudatosította, hogy a migráció emberi jog."

Egy olasz szociológus azt mondta nekem, amikor az olaszországi demográfiai télről beszélt: „Negyven éven belül külföldieket kell »importálnunk«, hogy dolgozzanak és fizessék az adót a nyugdíjunkhoz.” Ti, franciák, okosabbak voltatok, tíz évvel előrébb jártok a családtámogatási törvénnyel, növekedési szintetek nagyon jó. De a migrációt invázióként élik meg az emberek. Tegnap a mise után fogadni akartam – mert ő kérte – Alan Kurdinak, annak a [tengeren való átkeléskor megfulladt és partra sodródott] kisfiúnak az apját. Ő szimbólum, Alan Kurdi egy szimbólum; ezért ajándékoztam a szobrot a FAO-nak. Olyan szimbólum ő, amely túlmutat egy a migrációban meghalt gyermeken: halott civilizációk szimbóluma, haldokló, fennmaradni képtelen civilizációk szimbóluma, az emberiség szimbóluma. Sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az emberek saját országukban dolgozzanak, és ne kelljen kivándorolniuk. És intézkedések kellenek a migrációhoz való jog védelmére is. Igaz, minden országnak pontosan fel kell mérnie befogadási képességét. Mert

nem elég beengedni és a tengerparton hagyni őket; hanem be kell őket fogadni, melléjük kell állni, segíteni kell fejlődésüket és integrálni kell őket.

A migránsok integrációja a kulcs. Két eset: a belgiumi Zaventemben a terroristák belgák voltak, Belgiumban született, de gettósodott, nem integrált iszlám bevándorlók. A másik példa, amikor Svédországba utaztam, a miniszterasszony búcsúzott el tőlem, amikor indultam vissza az országból: nagyon fiatal volt, különleges, a svédekre nem jellemző fizionómiával. Egy migráns és egy svéd nő lánya volt: olyan jól integrálódott, hogy miniszter lett belőle! Tartsuk szem előtt ezt a két dolgot, igencsak gondolkodásra késztet bennünket! Integrálás! [Ezt mondanám] a migrációról, mely véleményem szerint a térség tragédiája. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a nagylelkű országoknak, amelyek befogadják a migránsokat: Libanon, Libanon nagylelkű volt a migránsokkal, kétmillió szíriai van ott, ha jól tudom [másfél millió szíriai, továbbá négyszázezer palesztin]; Jordánia – sajnos nem haladunk át [a repülővel] Jordánia felett –, a király olyan kedves, Abdullah király, tisztelegni akart előttünk repülőgépekkel, amikor elhaladunk, most mondok köszönetet neki; Jordánia rendkívül nagylelkű: több mint másfél millió migránst fogadott be. És sok más ország, csak kettőt említettem név szerint. Köszönet ezeknek a nagylelkű országoknak! Köszönet, nagy köszönet!"

A nőkről

„A nők bátrabbak, mint a férfiak, ez igaz, én így érzem. De a nőket ma meg is alázzák. Nézzük a legsúlyosabb esetet: nem tudom, ki, egyikőtök megmutatta nekem a nők árlistáját… Nem tudtam elhinni: ha a nő ilyen, akkor sokba kerül, ha amolyan, akkor az ára… A nőket adják-veszik, a nőket rabszolgává teszik. Róma központjában is. Az emberkereskedelem elleni munka mindennapos munka. Az [irgalmasság] jubileumi évében meglátogattam Don Benzi Intézménye sok házának egyikét: kiszabadított lányok, az egyik levágott füllel, mert aznap nem hozott elegendő pénzt; a másikat Pozsonyból szállították egy autó csomagtartójában, elrabolt rabszolga. Ez történik köztünk, „műveltek” között: emberkereskedelem. Ezekben az országokban, némelyikben, különösen Afrika egyik részén, létezik a csonkítás, a megcsonkítás mint rituálé, amelyet el kell végezni. De a nők még mindig rabszolgák, és küzdenünk kell, küzdenünk kell a nők méltóságáért! Ők viszik előre a történelmet, ez nem túlzás: a nők viszik előre a történelmet! Ez nem bók a mai naphoz, a nőnaphoz, de igaz. A rabszolgaság ilyen, a nő elutasítása… Gondoljunk arra, hogy „x” helyen arról vitáztak, hogy a feleség kitaszításának írásban kell-e történnie, vagy elég szóban. Még kitaszításhoz való joguk sincs! Ez ma történik. De hogy ne menjünk messzire, gondoljunk Róma központjára, az elrabolt és kizsákmányolt lányokra! Azt hiszem, mindent elmondtam erről."

„De a nők még mindig rabszolgák, és küzdenünk kell, küzdenünk kell a nők méltóságáért! Ők viszik előre a történelmet, ez nem túlzás: a nők viszik előre a történelmet!"

Forrás: Vatican Media