I. Az életszentség és a politika viszonya

A politikai életszentség kifejezés ma talán még meghökkentőnek tűnik, hiszen két olyan valóságot kapcsol össze, amelyeket mind elméletben, mind gyakorlatban különállónak tartunk. Ez a fogalom mindaddig kétértelmű is marad, amíg pontosan meg nem határozzuk, hogy a két kifejezés mit jelent számunkra. Altalános értelemben a hit, a remény és mindenekelőtt a szeretet, valamint a Jézus követéséből fakadó erények kimagasló megvalósítását nevezzük életszentségnek.
A .politika kifejezéssel pedig azt a tevékenységet jelöljük, amely a társadalom szerkezeti átalakítására törekszik azért, hogy az Isten országához váljék hasonlóvá. Ebben az igazságosabb társadalomban a szegény és elnyomott tömegek túlvilági és történelmi megváltásukat egyaránt megtalálják. '.

Jon Sobrino

A két fogalom összekapcsolása kettős újdonságot is rejt magában. Először is egy eddig nem említett területről kiderül, hogy ott is lehetséges, sőt szükséges az életszentségre törekedni. Az egyház egész története folyamán azt föltételezték, hogy az életszentség igazi területe a személyes aszkézis, az elmélkedés és a felebaráti szeretet gyakorlása, jótékonykodás vagy mások nevelése és támogatása által. Ma azonban rádöbbentünk arra, hogy az emberiség többsége nyomorban, elnyomottan él. A harmadik világban pedig felszabadítási mozgalmak indultak el
(ezekhez hasonlókat az első világban is találhatunk. például ellenállás a diktatúrákkal szemben, demokratizálódási erőfeszítések stb.), Ebben az új helyzetben sok keresztény érzi úgy, hogy a politikai cselekvés területén is elérheti az életszentséget. Ez persze nem zárja ki az életszentségre törekvés többi útjait. Mégis
új lehetőséget nyitott, amely az idők jeleinek megfelelően történelmi szükségszerűségként jelentkezik. A másik, még újabb fölfedezés a keresztények politikai elkötelezettségének tapasztalataiból származik. Ma már nemcsak a hit és a politika vagy a kereszténység és a politika viszonyát, összeférhetőségét s a hitből
fakadó politikai elköteleződés szükségességét elemezzük, hanem összekapcsoljuk egymással az életszentséget és a politikát. Úgy véljük, hogy a keresztények ráébredtek: a keresztény politika gyakorlása nemcsak lehetséges és jogosult, hanem sajátos keresztény értékek radikális megvalósítását teszi szükségessé. A politikai cselekvés életszentséget kíván meg, hogy negatív kísérőjelenségeit elkerülhessük és történelmi hatékonyságát növelhessük. A politika tehát ma teret ad az életszentségnek, az életszentség pedig lehetővé teszi a politikai cselekvést - ez teszi emberibbé mind a benne elkötelezettek, mind a kitűzött célok szempontjából. Ezt szeretnénk kifejteni, mégpedig nem pusztán fogalmi elemzéssel, hanem az ilyen típusú életszentség mai valóságára
támaszkodva.

A keresztény politika gyakorlása nemcsak lehetséges és jogosult, hanem sajátos keresztény értékek radikális megvalósítását teszi szükségessé

II. Életszentség, amely megköveteli a politikát

"A valóban mély hit politikai elkötelezettséghez vezet és konfliktusokat okoz egy olyan országban, mint amilyen a miénk, ahol társadalmi igazságtalanság uralkodik."

(Romero érsek, 1980. febr. 15.) 

1. A keresztény életszentség válaszul Isten akaratára bontakozik ki. Konkrét személyekben ez az akarat sokféleképpen jelentkezhet, de a lényege ugyanaz: Isten világos akarata a történelem egy meghatározott pillanatában. Ma, ahogy Medellín és Puebia figyelmeztet, Isten elsőrendű akarata az, hogy a szegény
tömegeknek élete legyen, hogy "házakat építenek és ők laknak benne; szőlőt telepítenek és ők élvezik gyümölcsét". (Iz. 65, 21) Negatív megfogalmazásban ez
azt jelenti, hogy szünjön meg az embermilliók nyomora és elnyomása, emberi méltóságuk folytonos megtiprása, jogaik rettenetes megsértése, hogy legyen vége az öldökléseknek, a tömeges kitelepítéseknek, a bebörtönzéseknek, a kínvallatásoknak és a gyilkosságoknak. Ez a válasz Isten sürgető akaratára az emberek
iránti szeretet egy sajátos fajtáját valósítja meg. Ez nem teszi fölöslegessé a szeretet egyéb formáit, de nem is azonos velük. Ha azokat az embereket szeretjük, akiket leginkább megfosztottak az élet lehetőségétől, és arra törekszünk, hogy emberi életük legyen, akkor Romero érsek szavaival "azt a minimumot védelmezzük, ami Isten ajándéka: az életet." A politikai szeretet egyszerre ad választ Isten akaratára és a mai emberiség mérhetetlen szenvedésére. A politikai szeretetnek van néhány olyan sajátossága, amely megkülönbözteti
a szeretet egyéb formáitól. Először is megtérést követel, hogy a világot a maga valóságában ismerjük meg: a halál látható megnyílvánulásai mögött pedig fölismerjük strukturális okait. A halálban az emberiség legsúlyosabb tényével kell szembenéznünk, amely kérdésessé teszi a történelem és az emberiség értelmét.
A dolgok igazságát nem nyomhatjuk el igazságtalansággal (Róm 1, 18). A politikai szerétet részvétet követel az elnyomott tömeg gyógyítható, mégsem gyógyitott szenvedése iránt, Jézus részvétét, ahogy megszánta a tömeget. Felelősségtudatot követel, ha elhangzik a kérdés: hol van a testvéred? - és felelősségvállalást az életviszonyaiért és sorsáért is. Ez a közösen vállalt felelősség teszi lehetővé, hogy az emberiség szenvedéseiben való részvétellel lassan visszanyerjük emberi méltóságunkat.
Másodszor: a politikai szeretet hatékonyságra törekszik. Gyökerestül szeretné kiirtani a halált, és meggyökereztetni a szegények életét. Hatékonyságát akkor érthetjük meg, ha azokra gondolunk, akikre ez a szeretet kiárad: a "szegényekre" - mint közösségre, csoportra vagy társadalmi osztályra, nem csupán egyes
szegény emberekre, hanem a szegények világára. A szegénységet a szó anyagi értelmében is kell értenünk. Nemcsak emberi méltóságukat kell visszaadnunk, hanem meg kell szüntetnünk anyagi szegénységüket is. Annál is inkább, mert a hatalmasok miatt és azokkal ellentétben szegények. Velük kölcsönhatásban szegények, és ezért puszta létük konfliktusokat okoz.
A politikai szerétet ezeknek a szegényeknek a helyzetét akarja megváltoztatni,
ezért II szeretet egyéb formáitól eltérően kell hatnia: a struktúrák megváltoztatására kell törekednie. Vádolnia kell az elnyomást, és le kell lepleznie a társadalom szerkezetében rejlő okait; szót kell emelnie az ember alapvető társadalmi és politikai jogaiért, és elő kell segítenie a "sürgető és merész" szerkezeti változásokat, ahogyan VI. Pál mondotta. A szegényeket nemcsak az értük folytatott politikai akciók tárgyának kell tartania, hanem - különös tekintettel számos harmadik világbeli ország jelenlegi helyzetére - felszabadulásáért küzdő népnek is,
amelyik kezébe vette saját sorsának alakítását. E harc legnagyobb terhe az övék s általa egy új társadalom megteremtésére törekszenek. Ezért a politikai szeretetnek -valamilyen formában - részt kell vennie a szegényeknek abban a harcában, amely az ideológiai és a társadalmi, de ezen túl a politikai, sőt - egyes határhelyzetekben - a katonai szinten is zajlik.

2. Ez a politikai szeretet alkotja a politikai életszentség tő tartalmát. Gyakorlása azonban olyan erényeknek teremt lehetőséget, amelyek más úton nehezebben elérhetőek. Az aszkézisnek egy sajátos, az elemi keresztény erkölcsben gyökerező formájára ösztönöz: a kenosisra, a szegények világába való leereszkedésre, az önkiüresítésre. Ez az aszkézis szükséges az elnyomás vádolásához és leleplezéséhez. a történelmi türelem megőrzéséhez, a kitartáshoz a szegényekkel való szolidaritásban.. Az érett hit és remény növekedésére ösztönöz, bár fejlődése során mindkettő kísértéseknek van kitéve. A történelem legalsó szintjén a
mindennapokban kibontakozó keresztény (lelkipásztori, liturgikus, teológiai, lelki) teremtőkészségre ösztönöz. A politikai szeretet szinte szükségszerűen üldöztetéshez vezet. Jézus tanítása könyörtelenül beteljesül. A szeretet egyéb formáitól eltérően a politikai szeretet az evilági hatalmak üldözése miatt különleges
szenvedéseket jelent. Elsősorban a politikai harcot vívó keresztények azok, akiket támadnak, gyaláznak, fenyegetnek, kiutasítanak, fogságba vetnek, kínoznak és meggyilkolnak.
Az üldöztetés azt bizonyítja, hogy itt valóban a szeretet működik. A keresztény bátorság kiemelkedő feladata az, hogy megmaradjon a szeretetben, és tanúságot tegyen a hitről ebben a helyzetben is. Ha az üldöztetés az élet feláldozásához vezet, ha ebben az áldozatban a szegények iránti szeretet nyilvánul meg (amely a
politikai szeretet folyamatát megindította), akkor az élet feláldozása vértanúsággá válik. Ezzel tanúsítják a szegények iránti határtalan szeretetüket, és tesznek bizonyságot az élet Istenéről. Az igazságért halnak meg, de ez kifejezetten vagy rejtetten Isten igazsága. Ezért beszélünk vértanúságról. Az persze más kérdés, hogy akik politikai okokból haltak meg, kivétel nélkül mind tökéletesek voltak-e vagy sem a keresztény élet minden területén. De nem tagadhatjuk le azt a nagy és önfeláldozó szeretetet, amellyel életüket odaadták. Romero érsek egy
meggyilkolt pap láttán ezt mondotta: "Számomra ők mind valódi vértanúk. Olyan emberek, akik a szegényekkel való egyéválást hirdették. Igazi emberek, akik elmentek addig az életveszélyes határig, ahol ujjal mutogatnak az emberre, majd végül megölik, ahogyan Krisztust is megölték."
Az ilyen halál elég gyakori ahhoz, hogy nemcsak elméletben beszéljünk a politikai életszentség lehetőségéről, hanem a valóságát is elemezzük.
Ha oly sok püspök, pap, szerzetesnővér, hitoktató, tanító, paraszt, munkás, szakszervezeti aktivista és harcos kiontott vére nem bizonyítja elég meggyőzően, hogy a politikai életben is lehet szentté válni, sőt, hogy korunkban az életszentség általában a politikában való részvételhez is vezet, akkor nincs az a teológiai
értekezés, amely meggyőzhetne erről. Aki azonban a teljesen nyilvánvaló esetek
láttán sem fogadja ezt el, az Jézus halálát sem tudná az Igaz halálaként értelmezni. Akkor viszont csak az a lehetősége marad, hogy egy istenkáromló és lázító halálaként értelmezze, amint az akkori idők hatalmasai tették.

3. Manapság ez a politikai életszentség tesz tanúságot Isten szentségéről a
megtestesülésben. Isten a szent misztérium, s ezért mindig fölötte áll az embernek és a történelemnek. A szentség lényegét ezért határozták meg úgy, hogy az a profántól való elkülönültség és távolság. Jézus óta azonban ezt a fogalmat helyesbíteni kell. Jézusban közel jött hozzánk Isten, aki a szent misztérium: a megváltottság vagy elkárhozottság többé nem azonos lehetőségek. Isten közelsége kétszeresen is botrányos: Isten misztériuma közel kerül hozzánk, de sajátosan közeledik a szegényekhez és elnyomottakhoz, mivel szereti őket (Puebia No 1142), Isten védelmébe veszi őket, harcba száll a halál bálványképeivel, és világosan az igazság
-Istenének mutatkozik, aki valóban életet akar a szegényeknek, Jézus óta Isten új, megbotránkoztató szentsége abban mutatkozik meg, hogy megváltásában a szegényekhez közelít, és végül az sorsukat szenvedi el Jézus keresztjén. Végső soron ezt mondják ma a politikai szentek. Nem kívánnak mást, csak megismételni -Isten cselekedetét: közelednek a szegényekhez, és elfogadják azt a sorsot, amely ebből a közelségből ered. A politikai életszentség tehát teológiailag lehetséges, történelmileg pedig szükséges életút. Ma ugyanis semmi más módon nem lehet megmutatni a világnak, hogy Isten valóban szereti az emberiség többségét alkotó szegényeket.

III. Az életszentséget követelő politika

"Azt hiszem, testvéreim, hogy a szentek a legigényesebb emberek voltak. Ez kötelez titeket és engem is arra, hogy nagyok legyünk, igényes emberek, hiszen Isten képmásai vagyunk, nem érhetjük be tehát a középszerűséggel." (Romero érsek, 1979. szept, 23.)

1. Az életszentségnek a politika terén is meg kell jelennie. A politika emberi, tehát korlátozott terület, amelynek megvannak a saját kísértései, különösképpen mivel a hatalom gyakorlásával jár. Történelmi - s nem szükségszerűen etikai - tényezők korlátozzák a szegényekért folytatott igazságos politikának azt a törekvését, hogy megőrizze az egységet a forradalom és a kiengesztelődés, az igazságosság és a szabadság,' az új struktúrák és az új ember, a messiási ideál és az azt gyengítő valóság között. Ezen túl azonban számolni kell - már etikai síkon - a politikában részt vevők egyéni mohóságával - még akkor is, ha a fenti szándékok
vezetik őket. A politikai cselekvés, lényegéből következően, arra csábíthat, hogy
a szegények felszabadítása helyére a magunk vagy a csoportunk győzelmét helyezzük, hogy a szegények szenvedését felváltsa a politika által kiváltott szenvedély, a szolgálatot az egyeduralom, az igazságot a propaganda, a szerénységet a követelődzés, a hálás lelkületet az etikai felsőbbrendűség. Fennáll az a veszély,
hogy abszolutizáljuk a valóságnak azt a területét, amelyen a társadalmi, a politikai vagy a katonai felszabadítási harc kibontakozik, és elhanyagoljuk a valóság egyéb területeit, amelyek pedig szintén a szegény néphez tartoznak. Ez azonban előbb vagy utóbb megbosszulja magát. A vele járó konfliktusok és kockázatok
miatt igen nehéz a fönt leírt politikai szeretetben mindenáron a végsőkig kitartani. A politika tehát korlátozott és rendetlen vágyakat ébreszt - ez azonban nem csökkenti annak a ténynek az érvényességét és szükségességét, hogy ez 'az életszentség egy területe. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az életszentség egyéb területei (a személyes aszkézis, az ima, a felebarátj szeretet gyakorlata) is korlátozottak, azoknak is megvannak a maguk kísértései. Mindezek a veszélyek arra figyelmeztetnek, hogy a politikai elköteleződést a léleknek kell átjárnia, hogy a politikai szeretet valódi szeretetté válhasson és az is maradjon, s hogy a felszabadító politikai törekvések mindig nyitottak maradjanak Isten országára.

2. A politikai cselekvéshez is szükség van Jézus lelkére - ugyanígy a politikához közel álló területeknek is. A szív . tisztasága kell ahhoz, hogy a dolgok igazságát -felismerjük, hogy a felszabadítási harcok és tervek eredményeit és balsikereit őszintén elemezzük, hogy valóban a szegények érdekei
irányítsanak cselekvésünkben, s hogy elkerüljük a dogmatizmusnak a politikában oly gyakran jelentkező kísértését. Az elkerülhetetlen harc közepette is a békét kell keresnünk. Az erőszakot akkor sem szabad misztifikálnunk, ha az jogosnak és törvényesnek látszik. Nem szabad belé helyeznünk egész bizalmunkat,
és nem várhatjuk egyedül ettől az objektív problémák megoldását. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a harc egyéb, békésebb eszközeit. Irgalmasságra van szükség ahhoz, hogy a nép szenvedését helyesen lássuk, s ne csökkentsük a társadalmi költségekre, hogy ne zárjuk el az ellenség elől sem a jövőt, hogy ne romboljuk szét a megbocsátás és a kibékülés még oly' csekély lehetőségét sem. Alázatra van szükség ahhoz, hogy elismerjük, haszontalan szolgák, bűnösök vagyunk, akik ajándékba kapnak mindent. Nehézségeinkben segítségért fohászkodunk és megbocsátást nyert bűnösként küzdünk a felszabadításért.

3. Ez a lelkület kell ahhoz, hogy a szeretet a politikai cselekvésben is növekedhessék. Ennek az életszentségnek megvalósítása személyes szempontból igen nehéz, társadalmi szempontból pedig utópisztikusnak tűnhet. Mégsem csupán idealista elképzelés, hanem valódi történelmi hatóerő. A politika területén megjelenő életszentség Isten szentségéről tesz tanúságot annak eszkatológiai dimenziójában, A hozzánk közel jött Isten ugyanakkor a történelem fölött álló Isten is. Az Ő túlvilága azonban segíthet bennünket egy emberi utópia kidolgozásában. Az utópiák sohasem valósíthatók meg egészen, mégis megszabhatják a történelmi valóságok mozgását. Isten végső boldogsága minden történelmi valóságot és politikai cselekvést viszonylagossá tesz, de nem azonos mértékben. Igy válik "'. történelem próbakövévé és a politikai cselekvésnek eligazító sarkpontjává. A politikai életszentséget az valósítja meg, aki mindig az Isten országának eszméjére és az ország Istenére figyel a történelem és saját
cselekvése mércéjeként. A nehézségek közepette is ragaszkodik az élet elsőbbségéhez, az igazságossághoz, a tisztelethez; a forradalomhoz, a strukturális reformokhoz, de ugyanakkor az élet teljes kibontakoztatásának szükségességéhez, az igazsághoz és a szabadsághoz, a megbékéléshez és az emberi szívek megváltoztatásához is. Kiáll amellett is, hogy erre a kétféle eszményre egyszerre, egyidőben kell törekednünk. Arra törekszik tehát, hogy Isten túlvilági szentségét ismételje meg a történelemben. Csak így őrizhetjük meg keresztény azonosságunkat a politikai cselekvésben is, de így válhatunk hatékonyabbá s a kísértésekkel szemben ellenállóbbá. Rövid távon ez az életszentség fölösleges tehertételnek tűnhet, hiszen olyasmire köt le energiát, ami nem kizárólag politikai cselekvés. A lényegéből fakadó nehézségek miatt-idealisztikusnak tűnhet. Hosszú távon azonban történelmileg is gyümölcsöző, ahogyan Romero érsek élete bizonyította. Szavával és példájával lelket-vitt a salvadori nép életébe és harcába. Lelkületével az embereket felszabadításuk érdekében elkötelezettebbé és politikailag hatékonyabbá tette. Felhívta a figyelmüket a politikai cselekvés minden olyan változására is, amely nem veszi féltétlenül komolyan a szegények érdekeit.

IV. A politikai életszentség szükségessége és jelentősége

A politikai szentek léte élő valóság. A szenvedő népek szentnek ismerik el azt, aki a politikai szeretet.útján jár, és mai szentnek csak azt ismerik el, aki vállalja ennek a megtestesülésnek a kockázatait. Ez sokféleképpen történhet - szeretetük igazolását életük feláldozásával adják. Manapság egyébként nemcsak egyes
szentekről kell beszélnünk, 'hanem a szegények csoportjairól és egész népekről,
akik a politikai életszentségre törekszenek, ha a szegények felszabadításáért harcolnak, feltéve, ha ezt a harcot keresztény lélekkel töltik meg, s mindenképpen, ha mint keresztre feszített népek, Isten sorsában részesülnek.
A politikai életszentségnek persze különböző fokozatai vannak. Nem feltétlenül gondolunk arra, amit a szentté avatási perben az egyház még ma is szeritségként értelmez. Hiszen végső soron csak Isten ismeri az új szentek szeretetének igazi értékét. Ez azonban nem akadályozhat meg abban, hogy észrevegyük ezt az
új, meglepő és kemény tényt, és meglássuk teljes jelentőségét. A politikai életszentséget ma a történelem teszi szükségessé, hogy a szegények befogadják a jó hírt, és a történelem Isten eljövendő országa felé mozduljon. De magának az egyháznak is szüksége van rá, hogy az evangélium igazságához. visszataláljon, és
ezt tegye küldetésének alapjává. Szavahihetőségét a mai emberiség szemében a
szegények iránti hatékony szeretet biztosíthatja. Csak ilyen módon nézhet szembe azokkal a kihívásokkal is, amelyek szabadulást ígérnek a szegényeknek, de Jézus Krisztus Istenét nem fogadják el.
Ennek a politikai életszentségnek a megvalósítása egyáltalán nem könnyű, pedig a történelmi szükségszerűségen túl ma Isten ajándékának is kell tartanunk. Igy látta ezt Romero érsek. Néhány mondása minden hosszadalmas elemzésnél jobban meg tudja magyarázni, mi a politikai életszentség, hogyan lehet megvalósítani, és miképpen lehét hálásnak lenni érte:

"Testvéreim, örvendek, hogy egyházunkat azért üldözik, mert a szegényeket választotta, és mert a szegények közt próbált testet ölteni." "Szomorú lenne, ha az áldozatok között nem lennének papok egy olyan országban, ahol annyi szörnyű gyilkosság történik. Ők egy olyan egyház tanúi, amely a nép szenvedései közepette testesül meg."

Forrás: Vigilia