Ferenc pápa üzenete a Migrációs Bizottsághoz

Ferenc pápa a Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottsághoz intézett üzenetében támogatja a migránsokról és menekültekről való gondoskodás lelkipásztori tevékenységét, amely az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása előmozdításának eszköze, összhangban az egyház társadalmi tanításával.

„A menedékjogot kérő személyek, menekültek és kitelepítettek milliói a világ más részein, akiknek égetően szükségük van befogadásra, védelemre és szeretetre”. „Egyházként szeretnénk mindenkit szolgálni, és szorgalmasan munkálkodni a békés jövő építésén. Lehetőségetek van arra, hogy az egyház érdekükben végzett karitatív tevékenységének arcává váljatok!”

Ferenc pápa május 30-án, hétfőn üzenetet küldött a Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottság (ICMC) tagjainak az aznap kezdődő plenáris ülésük alkalmából. Megragadta a lehetőséget, hogy hangsúlyozzon néhány szempontot iránymutatásul, mert három fontos feladat elvégzése okán gyűltek össze: a Bizottság új vezetőtanácsának megválasztása, az új alapszabály elfogadása, valamint a következő évek működési irányelveinek meghatározása.

cq5dam_thumbnail_cropped_750_422.jpeg

A migránsok és menekültek ellátására hozták létre a bizottságot

A Bizottság létjogosultságáról szólva a pápa megjegyezte, hogy a Bizottságot 1951-ben XII. Piusz pápa alapította azzal a céllal, hogy „hálózatot hozzon létre a püspöki konferenciák között világszerte, ezáltal segítve őket a migránsok és menekültek lelkigondozásában”. A Bizottság a püspökök közös lelkipásztori tevékenységének kifejeződése, akik a pápával szeretetközösségben osztoznak az egyetemes egyház iránti aggodalmában „a béke, a szeretet és az egység kötelékében”. A Bizottság jellegénél és egyházi küldetésénél fogva különbözik a civil társadalomban és az egyházban működő többi szervezettől. Emiatt szerepel a „Predicate evangelium” kezdetű apostoli konstitúcióban, mint az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának egyik kompetenciaterülete. Így a plenáris tanács képviseli a Bizottsághoz tartozó különböző püspöki konferenciákat, valamint azon hajlandóságukat, hogy együttműködjenek „a migránsok és menekültek fogadása, védelme, előmozdítása és integrálása érdekében”.

Egyházmisszió „ad intra” és „ad extra”

Ferenc pápa a Bizottság egyházi küldetésének két irányvonalát különböztette meg: „ad intra” és „ad extra”, vagyis befelé és kifelé irányuló tevékenységét. Elmondta, hogy bár a Bizottság elsősorban arra hivatott, hogy segítséget nyújtson a püspöki konferenciáknak és az egyházmegyéknek a migráció kihívásaira adott válaszukban, de arra is törekszik, hogy „előmozdítsa a migránsok lelkigondozásával kapcsolatos projektek kidolgozását és végrehajtását, valamint a lelkipásztori szakképzés biztosítását a migráció területén pasztorális tevékenységet végzők részére” a helyi egyházak szolgálatára. A kifelé irányuló tevékenységet illetően a pápa megjegyezte: a Bizottság arra hivatott, hogy a helyi egyházakkal szeretetközösségben válaszoljon a globális kihívásokra és a migrációs vészhelyzetekre. Sőt, a civil társadalom nemzetközi szintű szervezeteként érdekképviseleti tevékenységet folytat, és kifejezi az egyház elkötelezettségét a migrációs kérdések szélesebb körű nemzetközi tudatosítása iránt. Ily módon „elősegíti az emberi jogok tiszteletben tartását és előmozdítja az emberi méltóságot, összhangban az egyház társadalmi tanításával” – mutatott rá Ferenc pápa.

70 év szolgálati idő

A Szentatya ezután köszönetet mondott a Bizottságnak az elmúlt 70 év során végzett munkájáért, amely különösen segített a helyi egyházaknak válaszolni az ukrajnai háború okozta népvándorlási kihívásokra. Kiemelte továbbá a „menedékjogot kérő személyek, menekültek és kitelepítettek millióit a világ más részein, akiknek égetően szükségük van befogadásra, védelemre és szeretetre”. „Egyházként szeretnénk mindenkit szolgálni, és szorgalmasan munkálkodni a békés jövő építésén. Lehetőségetek van arra, hogy az egyház érdekükben végzett karitatív tevékenységének arcává váljatok!” – fogalmazott Ferenc pápa. Üzenetét azzal a kéréssel zárta, hogy a Bizottság tagjai imádkozzanak érte, majd jókívánságait fejezte ki a plenáris ülés munkájának eredményessége érdekében, és biztosította a tagokat értük mondott imáiról.

Forrás: Vatican Media

Címkék: Menekültek